tuning verdák
tuning verdák
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-02-12
 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 
New
New : Ősszel jön az új Citroen Picasso

Ősszel jön az új Citroen Picasso

Tóth Lóránt  2006.03.19. 18:53

Bár a formáján nem különösebben látszik, a Xsara Picasso már közel nyolc esztendős, így itt ideje kihozni az utódját. A Picasso II Párizsban mutatkozik be.

A Picassót eredetileg még 1998-ban mutatták be, így nem csoda, hogy az akkor még abszolút egyedinek és futurisztikusnak számító forma mára már kevesebb ember érdeklődését kelti fel. Ezzel természetesen a Citroen is tisztában van, mivel pedig az egyterű beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért tervezik az utódját is. A Picasso II idén, az ősszel esedékes Párizsi Autószalonon be is mutatkozik, legfontosabb újdánsága pedig, hogy - hasonlóan a Renault Scénic-hez - immáron kétféle tengelytávval lesz kapható az autó. A hosszabbik változat a kor követelményeinek megfelelően már akár hét személyt is képes lesz egyszerre fuvarozni.

Természetesen mindkét kivitel nagyobb lesz, mint a jelenlegi, a hírek szerint a kisebbik 12, a nagyobbik pedig 24 centivel nő meg teljes hosszában. Az új modellhez új erőforrások is járnak, ilyen többek között a 2.2 literes HDI, melynek teljesítménye 170 lóerő lesz, ezen kívül azonban várható még két benzines újdonság is.

A Picasso II gyártása akár már ez év végén is megkezdődhet, így egy éven belül nagy valószínűséggel már a hazai autószalonokban is megtalálhatjuk majd a vadonatúj francia egyterűt.

 
idő:
 
Szórakozás
 
szavazások
Sajnálod hogy vége a Dakarnak?

Ne,tök szar hogy vége
Mindegy
Már rég vártam
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
oldalak

Jó lapok:

www.tuning-stereo.hu

www.maxituning.hu

www.rally.hu

http://www.online.rtlklub.hu/coolaverda/

www.gportal.hu/adamportalja

 

 

 

 

 
naptár
2026. Március
HKSCPSV
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
zene
 
A hét képe
Ferrari
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE